Munkahelyi napközis program (nyári táboroztatás)
Rengeteg szülőnek a nyári vakációról nem a gondtalan időtöltés jut eszébe, ha arra gondol, hogyan fogja megoldani gyermeke felügyeletét, míg az oktatási intézmények zárva tartanak. Ennek megoldásaként – a gyermekrendezvények és gyerekprogramok megszervezésében szerzett több éves tapasztalatunkra építve – alakítottuk ki azt a koncepciót, amely egyszerre veszi figyelembe a szülők és a munkáltató igényeit, ugyanakkor természetesen nem feledkezik meg a legfontosabbról, a gyerekek tartalmas időtöltéséről sem.
Ajánlatunkat olyan családbarát cégek számára állítottuk össze, akik Munkavállalóik számára szeretnék megkönnyíteni a szünidei gyermekfelügyeletet. Ezzel a Munkaadó nemcsak a szabadságolások feltorlódásával járó helyettesítési problémákat és munkaerőhiányt kerülheti el, de növelheti a cég felé dolgozóinak lojalitását is. A szülők és gyermekeik fizikai közelsége leegyszerűsíti a napi közlekedést, a tematikus foglalkozások pedig biztosítják az óvodások és kisiskolások életkorának megfelelő minőségi, tartalmas időtöltést.
Ezek alapján olyan napközbeni munkahelyi gyerekfelügyeletet, táboroztatást ajánlunk a Munkavállalók gyermekei számára, amely véleményünk szerint maximálisan kielégíti ezeket az elvárásokat.
Foglalkozások tartalma:
- Szakmai program heti- illetve napirend alapján kerül kidolgozásra, és igény esetén előzetes bemutatásra, majd engedélyeztetésre
- Délelőtti foglalkozások igény esetén akár külsős, szakmai óraadókkal
- Fejtörők, kísérletek, kreatív foglalkozással egybekötött környezetismeret
- Új ismeretek szerzése, sok ének, zene, szabad játék, lehetőség szerint napi levegőzés, játszóterezés
Bízunk abban, hogy a munkahelyi napközis program (nyári táboroztatás) során kialakított együttműködésünk esetén olyan testre szabott programot tudunk közösen kialakítani és megvalósítani, mely lelkes fogadtatásban részesül majd mind a Munkavállalóik, mind a gyermekek részéről is.