Mikulás ünnepség: a Télapó az Ön vállalkozásába is eljön

A Mikulás ünnepség az Ön vállalkozásában sem maradhat el. Bízza profikra magát, és a családok örömteli élményekkel lehetnek gazdagabbak!

A Mikulás ünnepség lehet csapatépítő is egyben

A decembert már sokan várják, hiszen az év vége több izgalmas programlehetőséget is kínál. Az ünnepi készülődés időszakában kifejezetten jól jön, ha a családoknak lehetőségük van a kikapcsolódásra, így később nem veszíthetnek a lendületükből.

A feltöltődésnek különböző formái vannak, szerencsére ebben az időszakban a munkahelyek is partnerek a kikapcsolódást illetően. Jellemző, hogy a vállalkozásokon belül rendeznek például Mikulás ünnepséget, ami nem csupán a feltöltődéshez, szórakozáshoz ideális választás.

A Mikulás party a gyerekeknek örömteli pillanatokat kínál, közben pedig a felnőttek sem maradhatnak ki a programokból. Nekik ez részben kiváló csapatépítési lehetőség is, hiszen végre nem a munkával kapcsolatban kell kommunikálniuk egymással a dolgozóknak. A felnőttek is élvezni fogják a Mikulás ünnepséget, akár még közösen fel is idézhetnek gyerekkori emlékeket.

Ezek az emlékek közelebb is hozhatják a munkatársakat. Ezután megvan az esélye annak, hogy máskor is összegyűlik több család, akár egy közös főzés erejéig. Ezek a kapcsolatok lényeges szerepet tölthetnek be abban, hogy a munkahelyen jobban együtt tudjanak működni a dolgozók.

Ki szervezze a Mikulás programot a gyerekeknek?

A gyermekek közül sokan óriási izgalommal várják a Mikulást, természetes, hogy a felnőttek mindent meg szeretnének tenni azért, hogy végül a találkozás jól süljön el.

Mivel év végéről van szó, rengeteg feladatuk van a dolgozóknak és a vezetőségnek is, így nem biztos, hogy jutna kellő idő, figyelem a gyerekek Mikulás programjának megszervezésére. Ahhoz, hogy az esemény jól sikerüljön, mindenképp energiát kell rászánni az előkészületre.

Szerencsére nagyon könnyen át lehet adni ezt a feladatot, ehhez pedig csak bennünket kell felkeresni. Csapatunk teljeskörűen gondoskodik a Mikulás ünnepség szervezéséről. Közreműködésünkkel egy olyan esemény jöhet létre, amely hozzátesz a karácsonyi időszakhoz. A gyerekek minden pillanatát élvezni fogják a programnak, a felnőttek pedig időt, energiát spórolhatnak meg a profi csapatunknak köszönhetően.

Legyen különleges a mikulás csomagok átadása!

A legtöbb szülő arra törekszik, hogy lehetőleg minél különlegesebb, emlékezetes formában adhassák át gyermekeiknek a mikulás csomagokat. Egy idő után egyesek kifogyhatnak az ötletekből, így jól jönne valamilyen más, valóban formabontó megoldás.

A Mikulás party a gyerekeknek tökéletes választás lesz a csomagok átadásához. Az eseménnyel tulajdonképpen még többet kaphatnak a kicsik, hiszen élményekkel, és akár saját készítésű kézműves díszekkel is gazdagabbak lehetnek.

Nincs is annál örömtelibb élmény egy gyermek számára, ha maga a Mikulás adja át a csomagját. Ezt a pillanatot biztosan nem fogják elfelejteni a kicsik. A Mikulás ünnepség biztosításával a felnőttek tovább fenntarthatják a Télapó meséjét, történetét, amitől az ünnep különlegessé, izgalmassá válhat a gyerekek számára.

A Mikulás program mindenkinek kiváló szórakozást kínál, biztosítsa Ön is a vállalkozásán belül, legyen lendületes, örömteli az ünnepi készülődés időszaka! A közös kikapcsolódás pozitív hatással lesz az emberi kapcsolatokra, kicsik és nagyok egyaránt elfelejthetik a mindennapok gondjait.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, szolgáltatásainkról. Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

UV disco party fluoreszkáló csillámtetoválással!

Mindig nagy siker a zenés-táncos program, mely során animátoraink segítségével a lányok és vállalkozó kedvű fiúk zenére buliznak, táncolnak!

MINDEZT MOST UV FÉNYBEN!!! Fehérbe öltözve még izgalmasabb a buli, sőt animátoraink speciális UV csillámporral fluoreszkáló tetoválást is készítenek, ami aztán biztosan jól látható lesz a sötétben is!

A Mikulás műsor gyerekeknek a december fénypontja

A piros kabátos, jóságos nagyszakállút senkinek nem kell bemutatni. A gyerekek, akik hisznek az Északi sarkról érkező, rénszarvasok vontatta szánon utazó, krampuszokkal és karácsonyi manókkal dolgozó Mikulásban, nagyon várják a találkozást. A nagy nap már nemsokára megérkezik, legyen a Mikulás látogatása is a programok között!

Még nincsen Mikulás decemberre? Mi elvisszük a nagyszakállút a gyerekekhez és a segítőivel izgalmas ünnepséget rendezünk számukra.

A Mikulás programnak többféle változata is elérhető. A gyerekek minden programunk változatában találkozhatnak a Mikulással, akit kísérhetnek csintalan krampuszok vagy vidám manók is. Ezen a napon az ajándékok sem maradhatnak el. A mikulás csomagokat, apró meglepetéseket a piros puttonyból kapják meg a kicsik az ünnepség fő attrakciójaként.

Az ajándékozás mellett több órás, szórakoztató és változatos elfoglaltságot is tudunk biztosítani.  A lufihajtogatás, a mézeskalácsozás, a kézműves foglalkozás vagy arcfestés és kisállat simogató az óvodába, családi eseményekre, áruházakba vagy az iskolákba is izgalmas és színes Mikulás napi program.

A Mikulás és segítői adhatnak színpadi műsort, zenés előadással is emelhetik az ünnepi nap fényét, vicces szórakozást is vihetnek a kicsik és nagyok elé. Szerezzen nekik örömet a mi Mikulás programjaink egyikével, méghozzá teljes körű szervezéssel! A Mikulás műsor a december fénypontja lesz.

A Mikulás napi rendezvényt rendelje meg időben, ne okozzon csalódást a picúroknak! A felejthetetlen élmény nálunk kezdődik. Az ajánlatunkat megismertetjük az érdeklődőkkel a weboldalunkon szereplő elérhetőségeink bármelyikén!

Szülinapi zsúr szervezés kényelmesen, a gyerekek igényei szerint

Szeretne gyermekének egy felejthetetlen születésnapi partit szervezni? Bízza profikra, így Ön időt, energiát nyerhet, és a siker garantált!

A gyermek születésnapi zsúr szervezése egyes szülőknek óriási kihívást jelenthet több szempontból is. Egyrészt a munka és a háztartás mellett nagyon nehéz még erre is figyelmet fordítani. A felnőttek nem igazán tehetik meg, hogy ne mélyüljenek el kellően a szervezésben, ugyanis elég egy apró figyelmetlenség, és máris kockára van téve az esemény sikere.

Amennyiben a felnőttek nem szeretnének stresszelni, sietni, és ezáltal olyan döntést hozni, ami befolyásolná az esemény hangulatát, a legjobb, ha felkeresnek bennünket a szülinapi zsúr szervezésért. Évek óta foglalkozunk ezzel a területtel is, tudjuk, hogy a kicsiket nem lehet akármilyen programokkal szórakoztatni, lekötni, így ezt figyelembe véve biztosítjuk a partit a gyerekek számára.

Ameddig a szülők dolgoznak, háztartást vezetnek, egyéb feladataikkal foglalkoznak, addig csapatunk minden olyan dologról gondoskodik, amik elengedhetetlenek a felejthetetlen közös bulizáshoz. Rugalmasak vagyunk, az eseményeket kül – és beltéri helyszínhez is tudjuk igazítani.

A szülinapi zsúr szervezése a gyerekeknek igazán örömteli feladat számunkra. Nagy boldogság, amikor látjuk, hogy a kicsik élvezik a programokat, nekünk ez jelenti a legnagyobb sikert! A szülinapi buli szervezése a gyerekeknek valóban az ő igényeik szerint történik.

Válassza Ön is a kényelmesebb, biztosabb utat, így a közös bulizás Önnek is a kikapcsolódásról és az örömteli pillanatokról szólhat! Honlapunkon bővebb információkat találhat rólunk, szolgáltatásainkról.

Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Halloween buli gyerekeknek: bízza profikra a party szervezést!

Magyarországon is egyre népszerűbbek a halloween bulik, a felnőttek és gyerekek közül sokan rajonganak a különleges ünnepért. Egyesek szívesen meg is rendeznék a rémséges eseményt a kicsiknek, azonban nem igazán van tapasztalatuk ezen a területen. A tét különösen nagy akkor, ha például nagyobb létszámú eseményben gondolkodnak az emberek, hiszen egy színvonalas, jó hangulatú halloween party a jövő évre is meghozza a vendégek kedvét az ünnepléshez. Amennyiben Ön is szeretne gyerekeknek halloween bulit tartani, és olyan személyekre bízná az esemény szervezést, akik tudják, hogy mire van szükség a minőségi szórakozáshoz, forduljon bizalommal az AS Játékvilág Kft.-hez!

Az AS Játékvilág Kft. szakemberei számára nem ismeretlen ez a terület sem. Ha valódi profikra bízza a gyerekek halloween partyját, garantáljuk, hogy egyetlen meghívott vendégnek sem lesz panasza az eseményre, programokra. A halloween buli a gyerekeknek kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál, ahol végre ők is megtapasztalhatják azt, hogy mitől is annyira népszerű ez az ünnep. A halloween partyn a gyerekeknek lehetőségük van például egy izgalmas fantázia parkban kalandozniuk, arcfestésen részt venniük, vagy akár UV fényben is táncolhatnak.

Az AS Játékvilág Kft. által szervezett halloween buli a gyerekeknek életre szóló élményt biztosít. Ne bízza a véletlenre az esemény szervezését, keressen bennünket bizalommal, és a minőségi szórakozás garantált a halloween partyn a gyerekeknek! Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, amit a www.asjatekvilag.hu címen ér el. Ha kérdései lennének, keressen bennünket bizalommal telefonon a +36-30-576-2321-es vagy a +36-20-935-4077 számok egyikén! E-mailen is elérhet minket, az info@asjatekvilag.hu címen.

Halloween party gyerekeknek, avagy egy rémesen jó buli

Idén garantáltan izgalmas lesz a halloween party a gyerekek számára, ha ránk bízza a szervezést. A móka ősszel is jár a kicsiknek, keressen minket bátran!

A halloween az elmúlt években hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, évről-évre többen faragnak töklámpást és bújnak rémisztő jelmezekbe október 31. estéjén. Bár vannak, akik nem értik, miért kell egy ilyen ünnepet Magyarországon meghonosítani, egyetlen dolog biztos; a gyerekek imádják, és ennek nagyon egyszerű oka van.

A halloween buli a gyerekeknek lényegében azt jelenti, hogy két izgalmas ünnepet vegyítünk, a farsangot és a mikulást. Valaki más bőrébe lehet bújni néhány óra erejéig, ami mindig remek móka – valljuk be, még nekünk, felnőtteknek is – ráadásul halloween napján még édességeket is kapnak a lurkók, ami garantáltan megkoronázza az estéjüket. Mindehhez pedig még azt is hozzá kell tenni, hogy az őszi hónapokban nem igazán van olyan ünnep vagy esemény, ami a gyerekeknek szólna, mindenképpen érdemes hát megtartani a halloweent-t, a kicsik kedvéért.

Egy gyerekeknek szervezett halloween party azonban rengeteg feladatot ölel fel, ha igazán jó bulit szeretnénk a csemetéknek. Egyetlen szülőtől sem lehet elvárni, hogy a mindennapi teendők mellett ezt a gondot is a nyakába vegye, erre azonban nincs is szükség, hiszen ezért vagyunk mi! Milyen programok tehetik színessé a partyt, ha minket bíz meg a szervezéssel?

Szerintünk a jó halloween bulinak három alapvető ismertetője van; különleges megjelenéssel alapozzuk meg a hangulatot, lebilincselő játékokkal kötjük le a figyelmet és természetesen a nyalánkságokról sem feledkezünk meg:

  • Arcfestéssel és csillogó tetoválásokkal varázsoljuk a kicsiket azzá, akivé ők szeretnék
  • Kalandpark, disco, bűvészshow, lufihajtogatás, alkotóház teheti emlékezetessé a bulit
  • Közösen készített muffinok édesítik meg a programokat

Mindezt pedig szellemekkel, boszikkal, pókokkal, denevérekkel és az elmaradhatatlan tökökkel tesszük játékosan rémisztővé a kicsik számára.

Ha Ön is hasonlóan képzel el egy remek halloween partyt a gyerekeknek, forduljon hozzánk bizalommal, és egyeztessük a részleteket!

A Mikulás műsor gyerekeknek garantáltan sikert arat!

Ho-ho-ho-hóóó! Néhány hét és itt a Mikulás! Legalábbis reméljük, hogy mindenhová megérkezik, hiszen a gyerekek nagyon várják. A Mikulás és a karácsony olyan ünnepek, amikor minden gyermek izgatottan várja, hogy vajon milyen ajándékot kap. Szerencsére a nagyszakállú Télapó pontosan tudja, hogy minek örülnek a kicsik, és nem csak ajándékokkal, hanem sok-sok kedvességgel is készül.

Hogy milyen helyszínekre érdemes Mikulás műsort szervezni a gyerekeknek?

1. Családi céges rendezvényekre

Egyre jobban virágkorukat élik a céges családi napok, ahova nem csak a dolgozók hivatalosak, hanem a családjuk is. Az ilyen eseményekhez nagyszerű választás a december eleje, hiszen ilyenkor különleges meglepetésben részesülhetnek a gyerekek: a Mikulás megjelenése garantáltan leköti mindannyiukat, ráadásul egy kis ajándékcsomaggal is gazdagodhatnak.

2. Bölcsődékbe, óvodákba, iskolákba

A Mikulás napja kiváló alkalom arra, hogy egy kicsit megtörjük a szokásos hétköznapi eseményeket. A Télapó megjelenése garantáltan különlegessé varázsolja az egész napot az óvodában, iskolában, kicsit kiszakítva a gyerekeket a megszokott hétköznapokból.

3. Bevásárlóközpontokba, játékboltokba

Hogyan lehet még több vásárlót vonzani egy bevásárlóközpontba? Például a Mikulással! Melyik kicsit ne varázsolná el, ha egyszer csak integetve jön vele szembe a Nagyszakállú? Ráadásul ajándékot is kap tőle és még egy közös fénykép is készülhet, ezzel kellően megalapozva a karácsonyi várakozást.

Cégünk, az AS Játékvilág Kft., nagy tapasztalattal rendelkezik és egyedi igények alapján is vállalja Mikulás műsorok szervezését. Bővebb információért látogasson el a www.asjatekvilag.hu weboldalra, ha pedig szeretné megrendelni a szolgáltatást, keressen minket a +36-30/576-2321-es telefonszámon vagy az info@asjatekvilag.hu e-mail címen! Munkatársaink szívesen állnak rendelkezésére a részletekkel kapcsolatban.

Szervezz Te is félelmetesen jó Halloween partyt!

A Halloween remek alkalom egy igazán ütős baráti, családi bulihoz! Velünk sosem késő, hogy megszervezd a legjobb Halloween-partit! Csak néhány remek ötlet kell hozzá, és barátaid hosszú évekig erről beszélnek majd. Rémesen jó programajánlatokkal, félelmetes arcfestéssel, jelmezekkel, csillámtetoválással, Halloween kalandparkkal vagy éppen UV fényes disco partiszervezéssel kapcsolatban keress bennünket bizalommal.

Sok éves tapasztalatunkkal még a családi tökfaragásban is segítünk!

Varázslatos, tematikus szülinapi zsúr szervezés

A születésnapok óriási események a gyerekek kicsi életében. A szülinapi zsúr szervezés megrendelésével az eseményt igazi élménnyé tudjuk tenni.

A szülinap egy olyan nap, ami csak egyetlen egyszer van az évben. Ilyenkor a kis ünnepelt minden kívánsága teljesül és az egész nap csakis róla szól. A szülinapi torta mellé lepje meg egy sor, vidám, szórakoztató programmal is, amin a kis barátaival együtt vehetnek részt!

A szülinapi zsúr szervezésében adjon nekünk szinte minden feladatot és Önnek csak a vendéglista meg a torta marad az elintéznivaló. A szervezés mellett a szórakoztatás is a mi feladatunk lesz, a zsúr napján 1,5-2 órában adunk műsort, játékokat szervezünk és foglalkozásokat vezetünk attól függően, hogy milyen szülinapi zsúr csomagot rendelt meg az ügyfél tőlünk.

A szülinapi zsúr szervezés megrendelésével nemcsak a szülőknek lesz zavartalanabb a születésnap, de a kicsikre is varázslatosabb szórakozás vár. A születésnap kaphat egy olyan tematikát, ami mesebeli kalandokkal és látványos dekorációval lepi meg a zsúr kis vendégeit. Unikornis, szuperhős, kalóz vagy királylány lehet bárkiből, na és ehhez illő programokkal is tűzdeljük tele a zsúr idejét.

A zsúron a gyerekek nem fognak unatkozni, ha olyan játékok várják őket, mint a labdatenger, arcfestés, az óriás buborék vagy a bűvész show és a csillámtetoválás. Ezek tetszőlegesen megrendelhetőek a tematikus születésnap programjához. A kellékek, a dekoráció, a programok, a tematikához illő kiegészítők mind velünk érkeznek az előre egyeztetett helyszínre. A születésnap rendelésre érkezik, mindig ugyanolyan jókedvet és mókát hozva magával.

A szülinapi buli szervezésről gyerekeknek a rendezvényszervezéssel foglalkozó cégünk honlapján, a www.asjatekvilag.hu webcímen olvashat. A gyerekek nagy napja legyen olyan, amilyet mindig is szeretett volna. Elvisszük a legboldogabb születésnapot az Önök zsúrjára is, ha megrendeli a szolgáltatást tőlünk. A részletekkel kapcsolatban írjon nekünk az info@asjatekvilag.hu email címre vagy telefonáljon nekünk a 06-30-576-23-21 telefonszámon!

Mikulás rendezvény gyerekeknek: a hitelesség, profizmus az első

Mikulás rendezvény gyermekeknek a hitelesség jegyében. Bízza profikra a teljes programot, műsort, így a kicsiknek igazi csodákban lehet részük!

Gondoljon már most a decemberre!

Sokan meglepődve tapasztalják azt, hogy az üzletekben egyre több karácsonyi dekoráció, témájú termék jelenik meg, pedig ez a pár hét nagyon hamar eltelik, és máris itt az ünnep. Érdemes ehhez igazítani a különböző karácsonyi események, családi programok szervezését is, így már bátran bele lehet vágni a Mikulás program szervezésébe is.

Az igazán színvonalas, szórakoztató esemény előkészületi munkálataira mindenképp időt, energiát kell szánni. Amennyiben az emberek az utolsó pillanatra hagyják ezt, úgy sok mindent kockáztathatnak, többek között azt, hogy a program nem lesz hiteles, ami a kicsik esetében különösen kellemetlen tud lenni.

Egyesek azt gondolják, hogy egyedül is meg tudják oldani azt, hogy időben elkezdjék szervezni a Mikulás rendezvényt a gyerekeknek, azonban tapasztalat nélkül számos buktatóval számolhatnak még így is az emberek.

A cégvezetők, létesítmények üzemeltetői nem tudnak olyan maximális figyelmet szentelni az előkészületekre, hogy végül az eseményen valóban el lehessen varázsolni a kicsiket. Olyan személyekre van szükség, akiknek konkrétan ez a szakterületük, a gyermek rendezvények szervezése.

Mikulás program gyerekeknek: a hitelesség az első

Az olyan gyermek rendezvényeknél, mint például a Mikulás partyk, elengedhetetlen a hitelesség. Bizonyos oda nem illő elemekkel, programokkal vagy ábrázolással percek alatt le lehet rombolni a kicsik hitét a Télapóval kapcsolatban.

Nagyon kényelmetlen a szülőknek elmagyarázniuk azt, hogy a Mikulás nem létezik, és bizonyos történéseket nem is értenének meg a gyerekek. Csak rossz élmények maradnának meg nekik, ezután pedig nehezen lehetne a jövőben elvinni őket bármilyen más ünnepi rendezvényre.

A profi gyerekrendezvény szervezők tisztában vannak azokkal a tényezőkkel, amelyektől hiteles tud lenni egy Mikulás esemény is. Munkájuk hozzájárul ahhoz, hogy a kicsik továbbra is átadhassák magukat az izgalmas meséknek.

Gondolkodjunk együtt, bízza ránk a Mikulás programot!

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy különösen érzékeny terület, így ezt szem előtt tartva dolgozunk a Mikulás partykon a gyerekek számára. A fő célunk az, hogy egy igazán színvonalas és szórakoztató eseményt tudjunk biztosítani a kicsiknek, ami életre szóló élményt nyújt számukra.

Teljeskörűen gondoskodunk a szervezésről, ami azt jelenti, hogy a programok mellett még az ételekkel, italokkal, Mikulás csomagokkal kapcsolatos teendőket is magunkra vállaljuk. Így, hogy minden feladatot elvégzünk, biztos lehet abban, hogy nem lesz egyetlen olyan elem sem az eseményen, ami kizökkentené a kicsiket az ünneplésből.

A Mikulás rendezvénynél a gyerekeket egy igazi téli mesevilágba kalauzoljuk el, ahol tovább hihetnek a Télapó létezésében. Az igényes dekoráció, felkészült, rutinos animátorok csak pluszt adnak hozzá az eseményhez.

Profikkal könnyebb lesz ráhangolódni a téli ünnepekre, bízza ránk a gyerekek Mikulás programját, ajándékozza meg a kicsiket örömteli élményekkel! Rengeteg időt, energiát spórolhat azzal, ha rendezvényszervezőket keres meg a programokhoz.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, szolgáltatásainkról. Rugalmasak, megbízhatók vagyunk, és a korrekt árakról sem feledkezünk meg.

Ha kérdései lennének, vagy ajánlatot kérne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.